Romakép Műhely 10. (2020)

A roma/cigány közművelődés

képei és emlékezeti helyei

Mivel mozgó mozi vagyunk, a helyszínek változnak, ezekről itt a Facebookon tájékoztatunk benneteket. Minden más állandó és stabil, mint például maga a Romakép Műhely, amely idén tíz éves.

Egy társadalom számára pontos tükör, hogy milyen közművelődési lehetőségeket kínál a saját kisebbségi és sérülékeny közösségei számára. A dokumentumfilm ilyen tükörként tud funkcionálni, amikor a közművelődés különböző formáit jeleníti meg. A Romakép Műhely 2020-as évadának témája a cigány közművelődés és annak mozgóképes ábrázolása.

Megelevenedni látjuk majd a 2000-es évek elejének vándormoziját (Kővári Borz József), a Roma Parlament Szotyimozi nevű filmklubját, az első budapesti cigány filmfesztiválokat, a cigány gyerekek oktatásának történeti változatait és azok filmes leképeződéseit, egy cigány közművelődési tábort amatőr filmen, és felébresztjük a Cséplő Gyuri című filmhez kötődő emlékeket. Különprogram a Nemzetközi Roma Napon, április 8-án!

A filmvetítések és az azokat követő beszélgetések ingyenesek és nyilvánosak, az azokról készülő felvételeket szintén nyilvánossá tesszük a Romakép Műhely YouTube-csatornáján: youtube.com/romakepmuhely.

A program felvehető kurzusként, Neptun-kód: OT-MMK-301.03. Az óramegbeszélés 2020. február 12-én 17:45-kor lesz az ELTE Médián, a Múzeum krt. 6-8-ban (39-es terem).

Az évad összegzése



romakepmuhely | © Made by dorakomlosi